Világörökség – Mindenkinek
Kulturális ismeretterjesztő és népszerűsítő program

Ön vajon elő tudja bányászni emlékezetéből azokat a magyar helyszíneket, amelyek a Világörökség részét képezik?

Ne érezze magát kényelmetlenül, ha nem. Sajnos az általunk megkérdezettek közül sem tudott senki kimerítő válasszal szolgálni, sőt!

És mi a helyzet a szomszédos országokkal, netán Európával?

Talán jobb is, ha azt már nem firtatjuk, hogy ezek közül hány helyre utazott el…

2007-ben Európában 396 (világszerte 830), Magyarországon pedig 8 helyszín büszkélkedhet azzal, hogy szerepel az UNESCO egyetemes kulturális és természeti értékeket felvonultató Világörökségi Listáján. A Lista folyamatosan bővül, mégis kevesen mondhatják el magukról, hogy kifejezetten a Világörökségi státusz miatt választották úticéljuknak valamely helyszínt.

Nehezen tudnánk elhinni, hogy ennek oka az érdeklődés hiánya lenne, inkább okolható az elérhető és figyelemfelkeltő információk szűkössége.
Valahogy nem érzünk olthatatlan vágyat, hogy felkeressük ezeket a kultúrkincseket, pedig legtöbbünkre a felismerés erejével hat, ha szóba kerül egy-egy nevezetesség. Sokszor a fejünkhöz kapunk ilyenkor, és kiszakad belőlünk a “Húúú, tényleg!” felkiáltás.

A Világörökség – Mindenkinek projekt küldetése, hogy végiglátogassa az UNESCO Világörökségi Listáján szereplő helyszíneket, és ezeket a társadalom minél szélesebb rétegével megismertesse.

A túrák során nem kíméljük sem magunkat, sem a kamerát, és a fényképezőgéppel sem bánunk csínján.
Szorgosan gyűjtünk minden helyi praktikát és érdekességet, rendezünk, szerkesztünk, fordítunk, ujjunkat körömig koptatjuk, hogy

  • érdekes és kedvcsináló rövidfilmeket mutathassunk be Önnek,
  • kiváló minőségű és gyönyörű fotókat tárjunk az Ön szeme elé, valamint
  • praktikus és gyakorlati tanácsoktól hemzsegő útikalauzt adjunk
    az Ön kezébe.

Tesszük mindezt azért, hogy Ön is részese lehessen ezen csodáknak!